Akvarius Galéria kortárs festőművészek honlapja


A tartalomhoz

Főmenü:


Szellemi küldetés

A Vízöntő Kör szellemi alapköve


Gudea sumer istenkirály 5 évezredes portréja áll előttem. Lenyűgöz a látvány. Miközben e sorokat írom, szemébe tekintek. Kérdőn, kutatón. Merészség! Amint tekintetünk összekapcsolódik, megborzongok. A Gudeából áradó spirituális erő, az ókori szobrászművész dicséretére legyen mondva, megörökíttetett. Nem én, hanem Gudea az, aki átható tekintetével engem vizsgál. Állni is alig lehet. Most kell számot adnom, vajon tényleg tiszta lélekkel léptem-e új utamra, mely hitem szerint kivezet a Labirintus homályából. Remek jelzőmadaramat, a Fecskét - a Tavasz hírnökét - szabadon bocsátom-e végre, vagy önzésem kalitkájában tartom fogva továbbra is. Holt őseim, és a jelen élői, kik bolyongnak a mélyben és a felszínen, megismerhetik-e a szent titkot, kijuthatunk-e a Fényre. Együtt. Mert egyedül nem lehet.

Óh, a felelősség súlya! Ennyivel nagyobb. És az öröm szívünkben.

Gudea. A szobor élettelen anyagba zárt szelleme rejtélyes módon egyesül avval a lélekkel, akit magamnak hiszek. Kezében korsót tart, kiáradó szellemisége hullámokban omlik alá, a Tiszta Forrás vizét idézi. Gudea, mint forrás, mint Vízöntő. Apró halak úsznak fölfelé hullámain a forrás irányába. A Halak csillagjegye a Vízöntő felé tart. Tudta ezt Babilon, hogyne tudta volna!

...Amikor elérkezik a pillanat, a lazacok otthagyják az óceánt, felúsznak a folyókon, egyre feljebb a keskeny és sebes patakokon, fel-fel, drámai küzdelem árán egészen a Forrásvidékig. Ide érkeznek meghalni és újjászületni!! A keresztény kor a Halak jegyében. A jézusi példa szimbolika: oktatás és útmutatás - küzdelem, szenvedés, halál és újjászületés - a Feltámadás biztos hitében. Az újjászületés már a Vízöntő jegyében zajlik. A megtisztult szellem korszakában. Ide érkezett a kétezer éves kereszténység meghalni és újjászületni. A földbe szúrt kard keresztet formáz, a béke jelét. Jézus teste a kereszten, súlyával húzva a földbe, ember emberre ne támadhasson soha. A XX. század lerombolta a keresztet, mert ölni akart. Nyomán két világháború, százmillió halott, s tengernyi könny. Őrült, sátánista eszmék, tudományos ateizmus, az emberi lét anyagcserévé züllött. A Teremtés istenemberének helyét elfoglalta a darwini majomember, aki nem keresi önmagában a magasabb rendűt. A hit agóniája, a kereszténység pusztulása… És a remény. Remény az újjászületésben, a megtisztulásban: ez a Vízöntő korszakának legfontosabb üzenete. Örömhír. A vizek kiáradnak, és elmossák a világ szennyeit. Az emberi szellem megtisztul, az elpusztult lazacok ivadékai újra benépesítik az óceánt. Gudea jóslata bevált. A Hal a Vízöntőbe tart. Noé bárkáján a Fecske; együtt érkeznek a Tavasszal.



Felhívás
Kedves gondolkodó, kutató kedvű barátaim! Néhány évtizede átléptünk a Precessziós Világkör újabb 2.150 éves periódusába, a Vízöntő jegyébe. Felváltottuk a Halak küzdelmes és drámai korszakát. A csillagok üzenetét értelmezni kell, egy Új Világkorszak új kihívásainak kell megfelelnünk a jövőben. Új szimbolika, új feladatok, új kérdések várnak ránk. Keressük a válaszokat! Együtt.

Ha Jézust követni akarod, arra kér, oszd szét kincseidet a szegények között. Tudnod kell, Jézus nem az anyagiakra gondol. A pénz nem igazi kincs, mert az emberek elköltik, s másnapra semmijük sem marad. Belső, lelki értékeidet vedd számba. Azt, ami benned örök - nem romló. Gondold végig, önmagadból milyen örök kincseket tudnál ajándékozni az emberiség számára, hogy gazdagítsd a világot. S tedd a Vízöntő Kör alapkövére. Írj nekünk!

Alkoss tehetséged szerint! Szellemed fénye ragyogja be az Univerzumot! Mindenkinek ott kell szolgálnia az emberiséget, ahová tehetsége révén a Teremtő kijelölte. Az ember híd Ég és Föld között, lábunk a Földön, tekintetünk az Égen. Kövessük!

Ne feledd: az Élet isteni jutalom, a Boldogság pedig emberi kötelesség. Segítsünk mindenkit, hogy gyakorolhassa szent kötelességét: a Boldogságot. Csak a minőségi létnek van értelme. A lét alkotó szellem nélkül csupán anyagcsere.



Sztojnó László
galéria vezető, író


Minden jog fenntartva.

Gudea, sumer király

D:\Users\Laci\Pictures\Sumer képek\gudea, mint vízöntö 2. másolata.jpg
Error File Open Error

Hallgasson zenét az olvasáshoz

a legendás "Lotus Feet" a Shaktival

Hallgasson zenét az olvasáshoz

az eredeti Lotus Feet 30 évvel korábbról

Hallgasson zenét az olvasáshoz

Lotus Feet a M. B. Project előadásában 1. rész

Hallgasson zenét az olvasáshoz

Lotus Feet a M. B. Project előadásában 2. rész

Gondolatok az Akvarius korról


Rendkívüli korban élünk
, 26.000 év után ismét a Vízöntő (Akvarius, Aquarius) korszakába lép Földünk és vele az egész emberiség. Ennyi időre van szükség ugyanis ahhoz, hogy bolygónk (a Tavaszpont) körbehaladjon a 12 állatövi csillagjegyen, a Zodiákuson. Egy-egy csillagjegy befolyása bő 2.000 esztendőig tart, napjainkban váltjuk fel a Halak drámai és küzdelmes korszakát.

A csillagjegyváltások gyökeresen megváltoztatták a társadalmak addigi kulturális és ideológiai struktúráját. Az előző kétezer év a Halak jegye a kereszténység korszaka volt egyben, az őskeresztények egy halat ábrázoló medált viseltek nyakukban, és ma is számtalan módon kapcsolódik a keresztény hagyomány a Halakhoz (karácsonyi halvacsora, Jézus csodatételei, Péter a halász stb.)

A kereszténységet a Kos korszaka előzte meg, a régi rítusokat követő ortodoxok ma is bárányt (fiatal kost) áldoznak az istennek. A Kos korát a Bika előzte meg, a spanyol bikaviadalok máig a Bika-kultusz emlékét őrzik. Az Ószövetségben Mózes szigorúan megtiltotta népének a Bika (aranyborjú) imádását, helyébe a bárányáldozatot állította. A Bika elmúlására emlékeztet Dionüszosz és Mithrász, akik kiontják a Bika vérét, és a hős Thészeusz, aki legyőzi a minoszi bikaszörnyet, akárcsak Arany János népi hőse Toldy Miklós.

A Bikát az Ikrek kora előzte meg, innen maradt ránk a híres ikerpárok hagyománya: Romulus és Remus, Káin és Ábel, Hunor és Magor stb., ahol az egyik testvér mindig meghal, a másik viszont sikerre viszi népe ügyét, és új államot alapít. A magyar nyelv mélyrétegeiből táplálkozva leleményesen fejezi ki a sorsüzenetet, a Hunor nevében benne rejlő "huny" szógyök jelentése, hogy a hun nemzetség elhal, kihuny, Magor nevében pedig a "mag" szógyök az örök életre utal, hiszen a mag hordozza az örökítő anyagot a DNS-t, jó talajra hullván kihajt és életre kél. E mítosz a magyar nép örök életét jósolja meg. Eredethagyományunk tehát egyidős a rómaival és a bibliaival. Most fordítsuk égi tekintetünket ismét a jelenbe.

Rendkívüli átmeneti korban élünk, olyan kozmikus változásoknak lehetünk tanui, amely kétezer évenként egyszer fordul elő: részesei vagyunk egy csillagjegyváltásnak. Az Akvarius (Aquarius) csillagjegy asztrális uralma az elkövetkező mintegy 2.150 esztendőben döntően határozza meg civilizációnk minőségét. Az asztrológiai hagyomány szerint a Vízöntő-korszakban a vizek kiáradnak, s tisztára mossák a világ szennyeit.

A szimbolikus értelmezés szerint - nagyon leegyszerűsítve - ami rossz volt addig, az megsemmisül, így,
ha az emberiség felkészül a változásra erkölcsi és szellemi tekintetben, egy megtisztult harmonikus élet, egy új értékrendet képviselő emberi civilizáció veszi kezdetét. Minden ősi nép mondakörében, ahol ismerték a csillagászatot, megtalálhatók az Özönvíz-mítoszok. A víz a szellem metafórája, a tiszta víz a tiszta gondolatoké, a megtisztult emberi szellemiségé. "Öntsünk tiszta vizet a pohárba" mondjuk, ha szeretnénk tisztázni egy zavaros ügyet. A mai ember feladata tehát az egyén szintjén a mentális higiénia gyakorlása, és ugyanez a feladat közösségi szinten is: száműzni a múlt zavaros ideológiáit, melyek gyakran elvakítván követőiket annyi védtelen és kiszolgáltatott egyénnek, közösségnek, népnek okoztak szenvedést és gyakran pusztulást.

Az Akvarius csillagkép üzenete: örömhír. Az emberiség megtisztulásának, erkölcsi újjászületésének lehetőségét kínálja föl, hátrahagyván a Halak csillagkép apokaliptikus történelmi korszakát. Most ráhangolódni és békés harmóniában élni az Akvariussal, erre törekszik minden humanista gondolkodó. Én is ezt az üzenetet közvetítem Önöknek, a közösen megválaszolandó kérdés csupán az: "Hogyan tegyük?"

Egy javaslatot máris ideírok: cseréljük ki önmagunkban a
versengő-legyőző-taposó tipusú társadalom értékrendjét az egymást kölcsönösen segítő-támogató értékrendre. Hitem szerint ez az erkölcsi híd vezeti át a jövőbe a ma emberiségét. Csak legyen sok, ki felismeri és átmegy rajta! Ez hasonló mint Noé bárkája, aki lemarad, azt utoléri a vízözön. Noé egy bárkát ácsolt, hogy megmentsen vele sokakat, a ma emberének az előbb említett hidat kell ácsolnia ugyanezért.



Sztojnó László
galéria vezető, író


Minden jog fenntartva.

Hallgasson zenét az olvasáshoz

Pat Metheny és Annamari Jopek " Are you going with me?"

Hallgasson zenét az olvasáshoz

az eredeti "Are you going with me?" Pat Metheny

Hallgasson zenét az olvasáshoz

"Wellcome home" Osibisa

Üzenem Mindenkinek


Alkoss tehetséged szerint!
Szellemed fénye ragyogja be az Univerzumot! Mindenkinek ott kell szolgálnia az emberiséget, ahová tehetsége révén a Teremtő kijelölte.

Az ember híd Ég és Föld között,
lábunk a Földön, tekintetünk az Égen. Kövessük! Az ember félig állat, félig Isten. Sorsodat az szabja meg, melyik énedhez vonzódsz, - a darwini majomember vajon keresi-e magában a magasabb rendűt? Óh, a Szent Rokon öröksége bennünk!

Ime az égi minta itt lenn a Földön:
a Vízöntő (Aquarius) Kora beköszöntött. Rajtad is múlik, mit hoz a következő 2.150 esztendő. Figyelj a kozmosz üzenetére, s találjunk rá emberi válaszokat. "Aquarius a szellem forrása". Vizei kiáradnak, s tisztára mossák a lélek szennyeit. A megtisztult emberi szellem világosságának kora jön el. Atlantisz visszatér. Készüljünk az új Aranykorra, a Vízöntő Korára.

Minden dolog, ami téged körülvesz,
az tebenned született. Környezeted gondolataidnak tükre. Lelked teremti a valóságot. Képzeleted teremtő erő. Ha kételkednél ebben, vedd végig, hogy civilizációnk kezdete óta napjainkig minden emberi tárgy, eszköz, találmány, építmény, műalkotás előbb gondolatban született meg, s csak azután a valóságban. A szubjektív teremti az objektívet, az anyagi világot a lélek formálja.

Ezért nagy a Te felelősséged és az enyém:
a földi élet olyan lesz holnap, amilyennek ma elképzeljük. Javaslom: boldog és szabad emberek világát képzeljük el. S fogjunk hozzá a teremtéshez még ma. Hazát is csak a nép teremthet. Az a nép, amely vezetőitől várja a teremtést, az nem lehet boldog.

Ne feledd: az Élet isteni jutalom,
a Boldogság pedig emberi kötelesség. Segítsünk mindenkit, hogy gyakorolhassa szent kötelességét: a Boldogságot. Csak a minőségi létnek van értelme. Az emberi lét alkotó szellem nélkül csupán anyagcsere. Ne múlj el nyomtalanul a világból: az Örökkévalóságnak ajánljad minden apró teremtő pillanatod.

Alkoss maradandót, bárki vagy,
bármelyik részén élj is a társadalomnak, alul vagy felül: nem számít. Légy festő, asztalos, orvos: javítsd az emberek életét. Jutalom gyanánt olykor érd be ennyivel: ha javító cselekedeted a másik ember szemében az öröm lángját fellobbantja, ezerszeres ragyogással tükröződik vissza az Örökkévalóságban.




Sztojnó László
galéria vezető, író


Minden jog fenntartva.

Ókori sumer avatási szertartás

A vízpróba megtétele. A jelöltet a szertartásmester a főmester elé vezeti, aki mint Vízöntő (Aqarius) a tiszta szellemiséget szimbolizálja. Ha a jelölt kiállja próbát, szelleme megtisztul a hétköznapok tisztátlan gondolataitól, spirituális látása kiteljesedik.

A kereszténység csekély módosítással máig megőrizte ezt az ősi rítust Keresztelés néven, igaz, az utóbbi esetben a beavatás céljai között már nem szerepel az egyén spirituális megvilágosodása, csupán a szimbolikus megtisztulás.

Keresztelő Szent Jánosnál még az egyén megvilágosodása volt a cél, a beavatás a Jordán vizébe való belemerítés, a szimbolikus halál-újjászületés átélése az anyagon túli szellemvilág transzcendens élményének megtapasztalását eredményezte, ezért akik átestek ezen a rítuson, az Örökkévalóságba nyertek betekintést.

A történelemben ettől számítva napjainkig a kereszténység kétezer esztendeje következett a Halak csillagjegyében, ezért a Jordán vízében megmerítkezett beavatottak János kezei között szimbolikusan halakká változtak, mint az új világrend követői. A kereszténység legtöbb szimbóluma a halakkal és a vízzel kapcsolatos. Ezért eszünk (áldozunk) Karácsonykor halat, s ezért kapcsolódik Jézus tevékenysége és számos csodatétele annyi szállal a vízhez és halakhoz.

A Halak csillagjegyét napjainkban a Vízöntő (Aquarius) váltotta fel. Az asztrális üzenet nyilvánvaló, fel kell készülnük az új világrendre. Értelmezésem szerint ha az emberiség képes lesz mentálisan és erkölcsileg megtisztulni, akkor az Aranykor tér vissza, ha nem, ismét özönvíz pusztítja el a civilizációt. Csak rajtunk múlik, melyiket választjuk.




Sztojnó László
galéria vezető, író


Minden jog fenntartva.

D:\Users\Laci\Pictures\Sumer képek\Vízpróba avatás.jpg
Error File Open Error

Nagyításhoz kattints a képrekre

Iratkozzon fel hírlevelünkre !
> Ide kattintson <

Tájékoztatjuk

  • akcióinkról
  • újdonságainkról
  • kiállításainkról
  • érdekességekről

Ezt az oldalt folyamatosan bővítem, ha e témával kapcsolatosan Önnek is vannak alkotó szellemű gondolatai, írja meg levélben: info@akvariusgaleria.hu


Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenübe